Prológus - Genezis

Te jó ég. Valahogy kitörlődött ez a rész. :'( Nem baj. Most újratöltöm.

Szóval. Aki először olvassa, tudnia kell, hogy ez a prológus nem igazán formailag tekinthető prológusnak, hiszen elég hosszú. Tartalmilag viszont annál inkább: itt kerülnek be a szereplők abba a környezetbe, amiben a történet fog játszódni.
Jó szórakozást hozzá~

–…

–…

–Itt van egy jó.

–„Mindenki lelkében két farkas harcol. Az egyik farkas a Rossz. A másik a Jó. Az az erősebb, amelyiket eteted.”

–Egy indián tanmese részlete. Ezek olyan érdekesek. Milyen kár, hogy az ilyenek sem segítettek rajtuk, amikor kellettek volna…

–Valamiért viszont mégsem áll össze.

–Hiába Jó, vagy Rossz… Két farkasról van szó akkor is, nem?

–Jó vagy rossz-e a farkas, akkor is ugyanazt csinálja mindegyik.

–Pusztít.

–Ráadásul, ha ezek a farkasok az emberekben vannak, az azt jelenti, hogy ott is megy végbe a pusztítás. És az azt jelentené…

–Hogy minden ember saját magát pusztítja el a végén, attól függetlenül, melyik farkas nyer.

–Ha… Haha… Most már értem… Ez igazolja is az egészet!

–… …

–…

Tisztelt _ _!

Köszönjük, hogy kitöltötte a Megművelt Jövő Központ által összeállított Myers-Briggs tesztet. Ön az eredményével hozzájárult az országos statisztikánk létrehozásához.

Szeretnénk Önt hivatalosan felkérni egy ehhez kapcsolódó, nagyobb volumenű projektünkhöz, ami az Örök Álmok Világa névre hallgat. A tesztet ’XXXX’ eredménnyel zárók közül Önt választottuk ki a következő teszt egyik alanyának. A további 15 személyiségtípus képviselőjével együtt az Ön dolga az lenne, hogy részt vesz egy szimulációban, amelyben mi közvetlenül meg tudnánk vizsgálni a kapcsolatot a tesztek alanyai között a személyiségtípusaik fényében.

A szimuláción való részvétel ingyenes, valamint semmiféle további költséget nem von maga után. Amennyiben a 16 alany közül Ön éri el a legjobb eredményt a tesztben, megvalósítjuk az Ön legnagyobb Álmát – támogatást biztosítunk betervezett projektjeibe, akár széles körben elismertté tesszük Önt; cégünk a legelérhetetlenebbnek tűnő csúcsokat is elérhetővé teszi.

Ha beleegyezik a tesztben való részvételbe, kérem jelezzen egy héten belül a honlapunkon közzétett e-mail-címen.

Várjuk szíves visszajelzését.

Tisztelettel:

Megművelt Jövő Központ

’Ha meg akar ismerni másokat, ismerje meg saját magát;

ha meg akarja ismerni saját magát, ismerje meg az Álmait!’

­­

*****

 

Most vagyok először ilyen országos projektnek a része. Nem kavart eddig még nagy port a projekt, de biztos, hogy nemsokára minden médium felkapja. Egy ilyen vállalat kizárt, hogy kispályás dolgot akarna kivitelezni.

Megművelt Jövő Központ. Ez az utóbbi időkben felbukkant és folyamatosan feltörekvő cég sok országos, sőt néhány nemzetközi program mögött áll láthatatlan támogatóként. A honlapjukon, valamint az internet néhány szegletében rá lehet akadni az eddigi sikertörténeteire, támogatottainak listájára – az egyre bővülő névsor egyre nagyobb neveket is tartalmaz. És hogy lehetősége nyílik ezen nevek közé kerülnie egy átlagos embernek, aki csak egy honlapjukon lévő személyiségtesztet kitöltött… Egyértelmű, hogy ez egy vissza nem térő lehetőség. Nem is tudtam először értelmezni a tőlük kapott e-mailt, de mikor kikörvonalazódott az ölembe hullott lehetőség, azonnal visszajeleztem. Az igazat megvallva, a cégre e miatt a teszt miatt akadtam rá, ami futótűzként terjedt körlevelek és bújtatott linkek formájában.

A Megművelt Jövő Központ által felkapott és szétterjesztett kísérlet nem más, mint a Myers-Briggs személyiségteszt, röviden MBTI-teszt. Ez a kérdősor egy négybetűs kódként mindenkit besorol egy kategóriába. Az 50, sokszor egymáshoz zavaróan hasonló kérdésből álló teszt alapján eldől, hogy milyen személyiségtípusba sorolható a tesztalany: extrovertált vagy introvertált, tényeket vagy ötleteket kereső, fej vagy szív által vezérelt, ítélve vagy megtapasztalva döntéseket hozó – a négybetűs eredmény felvilágosít előnyös és hátrányos tulajdonságokról, tanácsokat ad és megtudhatod néhány híres emberről is, hogy hozzád hasonló kategóriába tartoznak, ami még motiváló is valamilyen szinten. Az MBTI-teszt elég széles körben elterjedt, rengeteg weboldal van neki szentelve; nem ok nélkül. Bármilyen ezzel kapcsolatos fórumot olvastam, senki sem volt elégedetlen az eredményével – talán nem olyan munkát akart, amit a teszt javasolt neki a személyisége alapján, de ennyi volt a nem egyetértés. És ez a teszt egy vissza nem térő alkalmat is teremtett most nekem.

A nevem Ilián. Annak ellenére, hogy nemsokára érettségizek, nem igazán tudom, hogy milyen irányba szeretnék elmozdulni. Szívesen foglalkoznék emberekkel; szeretem, ha van társaságom és próbálok mindenkivel jól kijönni – bár kissé bizonytalan vagyok a jövővel kapcsolatban, egy bizonyos szinten mindenképpen motivál a tudat, hogy barátokkal vagyok körülvéve, akikkel kölcsönösen segítünk egymásnak. Sokan mondják, hogy túl jóhiszemű vagyok és bár sokszor kihasználtak emiatt, de én elhatároztam, hogy nem adom fel, amíg nem sikerül egy olyan kört létrehoznom, ami tényleg jóban-rosszban kitart. Túl szép ahhoz, hogy ne legyen igaz.

Nos, ha már itt vagyok, megengedhetek annak is pár szót, ami idejuttatott elsősorban, nem? Myers-Briggs besorolásom az ENFJ, vagyis extrovertált, intuitív, érző, megítélő. Ez pont elmondja rólam az alapokat: viszonylag társasági vagyok, próbálok logikusan tevékenykedni, legtöbbször a szívemre hallgatok és elszánt vagyok. Ez tökéletes ahhoz, hogy néha hirtelen és teljesen megvalósíthatatlan döntéseket hozzak fel, ezért inkább próbálok arra koncentrálni, hogy mások ötleteiről mondjak véleményt és rájöttem, hogy jó is vagyok abban, hogy azokat így segítsek nekik megvalósítani. Egyszerűen szeretem látni, ahogy valaki sikert ér el és tudom, hogy nekem is szerepem volt benne. Igen, ez is kihasználáshoz vezet, de engem ez valahogy nem zavar. Hisz annyi ember van a világon, annyi lehetőség!...

És most talán megkaptam az összes közül az egyik legjobb lehetőséget.

„Amennyiben a 16 alany közül Ön éri el a legjobb eredményt a tesztben, megvalósítjuk az Ön legnagyobb Álmát – támogatást biztosítunk betervezett projektjeibe, akár széles körben elismertté tesszük Önt; cégünk a legelérhetetlenebbnek tűnő csúcsokat is elérhetővé teszi.”

Érzem, hogy ez valami életre szóló lehetőség. A cég már bizonyította a nagy hatáskörét – minden körbe be tud férkőzni támogatóként, nem nagy dolog nekik +1 támogatni való név. De mégis… nem is tudom. Valahogy nem érzem, hogy megnyerhetném ezt. Elvégre… ahogy mondtam, nekem nincs igazán célom a jövőre. Ezzel ellentétben viszont valószínűleg a többieknek van – a 15 másik embernek, aki majd részt vesz a tesztben. Álmaim persze nekem is vannak; amikből nem lehet megélni. És amiből nem lehet megélni, azt nem is lehet pénzen megvenni. De ezek nem azt jelentik, hogy azok az álmok értéktelenek lennének. Hiszen talán ezért vagyok itt. Talán csak látni szeretném, ahogy valaki eléri azt a célt, amiért bármit megtenne; és mi a fene, kiderül, hogy nem is kell érte olyan sokmindent tenni, csak jól teljesíteni ezt a tesztet… Mi ez, ha nem reménykeltő?

Mikor felnézek, meglátom az előttem álló épületen a Megművelt Jövő Központ logóját – egy termőföld, amin fehér levelű növények hajtanak ki, az ábra közepén pedig, napként funkcionálva egy sárga alma látható.

–Hát… ezek szerint jó helyen járok.

Miután belépek, a tágas előtér másik végében lévő portás felé indulok meg. A portás pedig minden adminisztráció vagy legalább egy kérdés nélkül elnavigál egy bizonyos váróterembe – bizonyára nem én vagyok az aznap első újonnan érkezett. A folyosók furcsán hosszúnak tűnnek, de végül is az épületről már kintről is látszott, hogy nagy. Egyhangú, éppen kellően kivilágított folyosók és használaton kívülinek tűnő ajtók előtt haladok el a portás által megmondott irányokba. Fura, de elvileg irracionális gondolataim támadnak. Olyan, mintha nem is használnák ezt a helyet. Felgyorsítom a lépteimet, mire végül elérem a kívánt célt; egy fémajtó, rajta egy táblán: ’Váróterem – Tesztalanyok’. A vérnyomásom ezelőtt mintha elkezdett volna nőni, de most már minden alábbhagyott, ugyanis végre itt vagyok.

Az ajtón belépve egy ugyancsak tágas szobában találom magam, ami körülbelül másfélszer akkora, mint egy normál osztályterem. A terem hátulsó felében szétszórtan vannak elhelyezve székek, a falhoz pedig két-három hosszú asztal ki van tolva. Miután beléptem, szempárok szegeződtek rám, majd néhány egy pillanat alatt le is vált rólam, néhány pedig tovább nézett. Gyorsan körbenézek egy terepszemlére. Összesen heten érkeztek meg előttem. Az ajtó mellett találok egy kosarat, ami fölé fel van írva, hogy az összes elektronikai és óraműves eszközünket ide le kell tennünk. Nincs más választásom, leveszem az órámat, előkeresem és kikapcsolom a telefonomat, majd berakom őket a már ott lévő kütyük mellé. Múltbéli hibáimból és égéseimből tanulva nem szoktam egyből a dolgok közepébe vágni: lepakolok és ráülök a hátsó falhoz kitolt asztalra, nem szólva senkihez. Még egyszer végignézek a jelenlévőkön és feltűnik valami – mindegyikük nagyjából annyi idős, mint én! Tehát ez nem esélyes, hogy 100% szimpla sorsolás lett volna; egy életkor vagy tanulmányi végzettség nagyjából meg lehetett szabva.

–Ó, már a fele társaság meg is van!– egy hang szólal meg az egyik viszonylag elöl elhelyezett székből. Egy szőke copfos lányt látok érdeklődően az én irányomba fordulva várakozóan körbenézni.

–Mi? Ez biztos?– néz körbe egy kíváncsi tekintetű, élénk srác a terem egyik szélső fala mellől.

–Tisztán le volt írva az e-mailben, hogy 16-an leszünk – minden személyiségtípusból egy!– világosítja fel az előzőleg felszólalót egy komoly, szigorúnak tűnő fiú.

–Á, értem…

–Még van negyed óra a kezdésként meghirdetett időpontig, biztos nemsokára ideérnek a többiek is– szólal most meg nyugodt hangon egy magas fiú, visszafordulva a zárt ablaktól.

–Várj… Honnan tudod, hogy mennyi az idő?

–Most kellett leadni az óráinkat! Jobb lenne, ha ezt minél hamarabb te is megtennéd– viszi tovább a gondolatomat egy tőlem nem messze lévő széken ülő kistermetű lány.

–Már megtettem. Csak tudni szoktam, mennyi lehet az idő egy adott pillanatban egy korábbi biztos időponthoz mérve.– A nagydarab srác visszafordul az ablakhoz.

Megjelenik most először egy kis alapzaj. Közben még páran befutnak. Egyre többen beszélgetnek, egyre kevésbé visszafogottan, mikor hirtelen az egyik nemrég érkezett lány felteszi a kérdést.

–Egyébként tudja valaki, hogy mi lesz ez a teszt egyáltalán?

Mindenki zavartan körbenéz, vagy bizonytalan arckifejezéssel elgondolkozik. Senki sem tudja. Végül is, biztos majd egy tájékoztatóval kezdünk, aztán csak eldől.

–Nem. Sehol nem volt megírva– mondja ki nyíltan egy távolabb álló lány, aki most közelebb megy a tömegbázishoz. –Mindenesetre várjuk meg a tájékoztatót. Túl hamar és túl váratlanul jött az az e-mail ahhoz, hogy ne gondoljuk azt, hogy tényleg nagy súlyú dologról van szó.– A lány beszéde sikeresen lenyugtatta a feszültebbeket. A várakozás folytatódik, majd nemsokára mindenki megérkezik.

–Full létszám.– jelenti ki hangosan egy összefont karral a terem előterében álló fiú. –Most már csak el kéne kezdeni. Kíváncsi vagyok, hol késik a szervező.

Mintha végszóra várt volna, egy hangosbemondó szólal meg.

–Khm- Figyelem! A tesztet hamarosan elkezdjük!– a hang tisztán kivehető, mintha egy mellettünk álló valaki mondaná mindezt. Már ezen is érződik, hogy ez a projekt nem lesz kis súlyú. –Természetesen először lesz egy kis ismertető, hamarosan megérkezünk oda is! Vétel!

A hangosbemondó túlsó oldala hallhatóan kikapcsolt. Azonban nem marad idő a most hallottakat megbeszélni,ugyanis a föld megindul a lábunk alatt. Néhányan felsikoltanak, majd mindenki csak értetlenül és rémülten néz körbe egymáson és a termen.

–Te jó ég, mi ez? Földrengés?!– egy copfos srác idegesen belekapaszkodik egy székbe.

–Nem… a terem! A terem… egy lift!– kiabálja hitetlenkedve az ablak mellett álló fiú.

Én és egy szemüveges srác egyszerre mozdulunk egy másik ablakhoz. –Tényleg az…– nyugtázza a fiú félig magának, félig a többieknek. Én is döbbenten nézem, ahogy az utca aszfaltja távolodik tőlünk – egyre jobban. Egyszer csak megáll a ’lift-terem’. Még egyszer kinézek az ablakon: nagyjából ötemeletnyit mehettünk föl. Ekkor hirtelen kívülről lecsapódik egy roló az ablak elé, ezzel egy időben pedig egy kattanással kinyílik a fémajtó, amin bejöttünk. Egy fehér, fekete csíkos öltönyös, mozgékony, harmincas férfi lép be rajta.

–Verőfényes szép napot mindenkinek az Örök Álmok Világában!

–Először is, szeretném a Megművelt Jövő Központ nevében megköszönni, hogy részt vesztek a most következő szimulációban. És természetesen személyesen is köszöntelek titeket itt.– A férfi a terem elején megáll, és felénk fordul. Mindenki feszülten figyel. –Ugyan már, aggodalomra semmi ok!– néz rajtunk még egyszer körbe. –Akkor kezdeném egy bemutatkozással. Hívjatok nyugodtan A Szerződtetőnek. A Megművelt Jövő Központ projektfelelőse vagyok. Rólam nagyjából ennyit érdemes tudni. Ki is térnék a következő teszt menetére.

–Az Örök Álmok Világa egy olyan szimuláció, amelyben különböző terekben és időkben szeretnénk vizsgálni a 16 személyiségtípus egymással való interakcióit és kompatibilitását, valamint az együttműködés megvalósíthatóságát. A feladatotok csak annyi, hogy az adott környezethez alkalmazkodva viselkedjetek úgy, ahogy a leginkább természetesebbnek esik. Nincsenek objektív hibázások vagy jó megoldások.

–Egy pillanat, kérem– szól közbe az erélyes fiú. –Az e-mail szerint viszont kell, hogy legyen egy nyertes. Hogy lehetne nyerni, ha nincsenek jó vagy rossz lehetőségek?

–Majd menetközben meglátjátok.– Ekkor a férfi –’A Szerződtető’– kisétál a terem szélére. Nincs túl sok időnk ezen elcsodálkozni, ugyanis a terem elején lévő üres fal automata ajtóként kettéválik.

Egy kőházakból álló faluméretű helységben találjuk magunkat.

–Mi… Mi ez?!– sikít fel egy magas lány. –H-Hol vagyunk?

–Olyan… mintha valami romvárosban lennénk…– néz körbe a szemüveges srác.

–Várjunk csak… Ezek az épületek…

–Ha? Mi van velük?

–Ez egy ókori város, ugye?– intézi a kérdést A Szerződtetőhöz egy vörös hajú fiú.

–Bingó!– A Szerződtető ránk mosolyog, majd megindul a házak közt. Mi nem tudunk mást tenni, mint zavartan megindulunk utána.

A végállomásunk egy hosszú oszlopokkal körbevett tér. –Üdvözöllek benneteket a Pantheonban! Ez lesz ezen a helyen a közösségi helyiségetek. Kerüljetek beljebb.

Az építményben egy rövid, folyosónak alig nevezhető átjáró vezet a viszonylag kicsi, mégis tágas belső térbe. Középen el van helyezve egy kőből készült körpad, ami közrefog egy magasabban álló márványfelületet. A Szerződtető utasítására körbeülünk a kőpadon, ő pedig a kör közepére áll, a márványasztal mellé.

–Akkor egy kicsit konkrétabban is bemutatom ezt a helyet. A hely összefoglaló néven egy éra: ezen adott tér és idő szerint kialakított szinten kell majd tevékenykednetek. Ez az éra, meglepő módon, az Ókori Birodalom névre hallgat. Itt, ahogy eddig láthattátok egy pillanatig, minden aszerint van elrendezve és fenntartva, mint azt anno azon dicső hódítók tehették saját városaikkal. Lakosok természetesen nincsenek – azok csakis ti lesztek, fiúk-lányok. Érdemes mindig jól körbenézni, ahol jártok: az épületek oldalára sokszor fel vannak téve történelmi, kulturális, vagy tudományos érdekességek, amiket személy szerint felettébb szórakoztatónak tartok, így már többször is olvastam őket. Igazi szakértő lettem!

–Ajjaj, azt hiszem, egy kicsit letértem a főbb dolgok ismertetéséről. Bár minden ezutáni csak adalékanyag. A körülmények miatt nem kell aggódnotok – élelmiszer folyamatosan lesz biztosítva, valamint természetesen létrejön a külvilággal szabad légáramlás. A szint zártsága miatt természetesen nehéz valamiféle időhöz igazodni, de itt sincs semmi ok az aggodalomra! Fontos bejelenteni valóknál gyakran tudatunk egy nagyjábóli időt, valamint lesz reggeli, déli és esti rádióbemondás. Mindennek tetejében, cégünk fejlett technológia birtoklása jegyében a most égboltként funkcionáló plafont mindig a jelenlegi idővel releváns égbolttal fogjuk bevetíteni! Hát nem nagyszerű? …. Ó, még midig érzek egy bizonyos szintű bizonytalanságot… Na jó, akkor tartsunk egy villámkérdés-sorozatot. Nyugodtan kérdezzetek bármivel kapcsolatban.

–Nekem lenne egy.

–Ki vele, csak bátran.

–Mi ez az egész?

Először mindenki a komoly külsejű fiúra néz, aztán vissza A Szerződtetőre. Mindenkiben ott bujkál ez a kérdés, vagy valami hasonló. Miért kell egy szimpla megfigyelést ennyire megbonyolítani? Tényleg muszáj ez az éra-szisztéma? Miben kell nekünk máshogy viselkednünk a való világban megszokottaktól? Mire ez a nagy felhajtás?

–Hmmm… Hogy is fogalmazzak… Mit gondoltok, miből áll ez a berendezés?

Néma csönd.

–Úgy van. Az ókori emlékek rekonstruálásából. Ha azt hiszitek, hogy ez az egész csak egy színházi díszlet, akkor egy kicsit elkeveredtetek az igazságtól. Ugyanis ez a hely teljesen olyan működtetés alatt áll, mint az ókor fellegvárai.

A levegő mintha egy kicsivel sűrűbbé vált volna.

–Esküszöm… a fiatalok mindig csak azt hajtogatják: ’Jaj, én simán megélnék bármilyen korban! Most nincs nagy különbség 1-2000 év között!’ De! Itt jön a felvetés. Miért is vagytok ti ebben biztosak? Őszintén, hányszor vettetek részt olyan szimulációban, ami teljes valójában egy tapasztalatilag teljesen ismeretlen érát adott vissza? Segítek: kiselőadások vagy osztálykirándulásokon meglátogatott romok nem tekinthetőek annak. Na? Még mindig ugyanolyannak tűnik a helyzet, mint a kinti életben?

–…– a komoly srác elgondolkozik, majd megadóan felnéz a kísérőnkre. –Így már tényleg érthető a szimulációba fektetett tervezés mértéke. Valamennyire.

–Csodás! Egyéb kérdés?

–Elnézést…– emeli fel a kezét egy tag, akiről még a ruhája alapján sem tudom megállapítani, hogy fiú-e vagy lány. –Az valamiért nekem még mindig nem világos, hogy… nagyjából mennyi mozgásterünk van?

–…. Csak nyugodtan, az egész éra a tiétek!

–Ez… ez azt jelenti, hogy bármerre és bármeddig mehetünk az emeleten belül?

–Természetesen!

–De várjunk!– szól most közbe egy lazának tűnő srác. –Ez egy megfigyelés kéne, hogy legyen, nem? Akkor… hogy tudnak majd minket megfigyelni, hogyha mindenki elcsatangol mindenfelé?

–Egy pillanat… Megvan!– A Szerződtető a fal teteje felé mutat. Abba az irányba nézünk és észreveszünk egy egész kisméretű kamerát. –Olyan kamera, mint az, a terület szinte minden pontján van. Szóval ne féljetek, bármi is történjék, semmiről sem fogunk lemaradni! Öhm… egyéb kérdés?

–Csak még valami…– néz fel egy lány, aki egész eddig megőrizte a higgadtságát. –Lehet, hogy ez nem számottevő dolog, de az éra első bemutatásában mintha azt sugallta volna, hogy több éra is van, nem csak ez, az Ókori Birodalom.

–…– A Szerződtető elmosolyodik. –Ez most tényleg nem számottevő. Majd később meglátjátok, de most jobban teszitek, ha erre a területre koncentráltok. Na jó! Nincs több kérdés? Szuper, ennyi volt a kérdezz-felelek. Most pedig magatokra hagylak, de előtte még előre szólok: fél kilenc körül itt szeretném, hogy újra összegyűljünk további megbeszélésre.– A férfi kilép a körből, de aztán még egyszer visszafordul felénk. –Ja, és én a helyetekben, amíg még így együtt van a csapat, tartanék egy bemutatkozó kört. Csak hogy kábé tudjam, kikkel vagyok összezárva.

 

Miközben A Szerződtető lelép, mi mozdulatlanul ülünk és körbenézünk egymáson. Egyszer csak megszólal az egyik lány:

–Igazából ez egész jó ötlet. Menjünk körbe és mindenki mondja el először is a nevét és… mondjuk az MBTI típusát, ha már ennek az ismerete közös bennünk. Meg még mondhat bárki bármit, amit fontosnak tart megosztani… Kezdjük jobb szélről, oké?

Jobb ötlet híján, mindenki némán beleegyezik. Ekkor az összes szempár a C alakú körpad végében ülő lányra szegeződik. A lány kistermetű, elegáns ruha és jó pár ékszer van rajta – ez szigorú kisugárzást kölcsönöz neki.

–Mi? Én kezdjek? Rendben. Tehát.

–A nevem Lori. MBTI típusom az ESTJ. Elég célratörőnek tartottam magam ahhoz, hogy részt vegyek ezen a szimuláción.

ESTJ – a Vezető. Hatékony, analitikus, szisztematikus, megbízható, realista. Szeret vezető pozícióban lenni és rendezetten megoldani feladatokat.

A típus jegyei valahogy tényleg látszanak rajta. Kifejezetten felsőbbrendűségi aura érződik belőle, de… legalább ambiciózus, ami tényleg jól jön egy igazi vezetőnél.

–A tesztnek igaza volt, úgyhogy ebből minden kiderülhet rólam. Másképp nem is lennék itt. Nem foglalkozok ugyanis olyannal, ami már elsőre csődöt mond.– Itt Lori a mellette ülő vörös hajú fiú szemébe néz. –Következő?

–Akkor átveszem a szót.

–Az én nevem Kandid, típusom INFP. Nagyon kíváncsian várom, mi fog történni ezen a teszten.

INFP – a Mediátor. Kreatív, idealista, érzékelő, figyelmes, hűséges. Értékeli a belső harmóniát és fejlődést; az álmokra és lehetőségekre fókuszál.

Hozzám hasonlóan ő is egy Idealista, azon belül pedig az ’I’ és ’P’ miatt pont az ellentétem. Már most érdekes srácnak tűnik.

–Öhm… szeretnél még valamit mondani magadról?– a Kandid mellett ülő magas lány kérdően néz a csendesen mosolygó fiúra.

–Nem, végeztem. Te jössz.

–Hát jó. Akkor…

–Berillnek hívnak, és egy ISFJ vagyok. Remélem, jól kijövünk majd egymással.

ISFJ – a Védő. Melegszívű, tapintatos, gyengéd, megbízható, gyakorlatias. Odaadó felügyelő, aki szeret mások segítségére lenni.

Az ISFJ-ket mondják a legnyitottabbaknak az introvertáltak közül. Ez Berillnél beigazolódni látszik, hiszen visszafogottnak, de kedvesnek és barátságosnak tűnik.

–…

–Ja, én jövök?– ugrik fel a sorban következő, élénk srác. –Én jövök, ugye? Oké!

–A nevem Sion! ESFP! Üdv mindenkinek! Hehe.

ESFP – a Szórakoztató. Lelkes, barátságos, spontán, tapintatos, rugalmas. Erős józanésszel gondolkozik, szeret gyakorlatban segíteni másoknak.

Ő biztos, hogy vicces figura lesz. Már most érződik rajta az a lekapcsolhatatlan életenergia.

–Nos, sokmindent tudnék mondani magamról. Imádom a különféle sportokat és a húsételeket. Gyümölcsöket nem igazán eszek, de ha igen-

–Rendben, ennyi elég is lesz.

–Ó, oké. Akkor te jössz– szól oda Sion a mellette lévő srácnak.

–Hm…

–Az én nevem Lionel. ESTP típus. Felőlem akár most egyből kezdhetjük a tesztet.

ESTP – a Vállalkozó. Társasági, akció-orientált, kíváncsi, sokoldalú, spontán. Gyakorlati problémamegoldó és ügyes alkudozó.

Szóval ő az a típus, aki csak úgy fejest ugrik mindenbe. Ez a vakmerőség meg is magyarázza a lazaságát.

–Majd ha valami eszembe jut, még mondom. Egyelőre ennyi.– Lionel a következő fiú felé fordul.

–Én rövidre fognám.

–Rolfnak hívnak és az ISTJ-k közé tartozom. Működjünk együtt.

ISTJ – a Logisztikus. Megbízható, őszinte, analitikus, visszahúzódó, szisztematikus. Szorgalmas és becsületes szilárd és praktikus ítélőképességgel.

Szűkszavú, de lényegre törő bemutatkozás. A kör tovább megy a Rolf mellett ülő lányra.

–…

–Noának hívnak. INTJ. Ennél többet mondanom most nem szükséges.

INTJ – az Építész. Innovatív, független, stratégikus, visszafogott, éleslátó. A saját ötletei hajtják a fejlődés elérése felé.

Noa fizikailag alig lehet nagyobb Lorinál, viszont úgy tűnik, annál kevésbé beszédes.

–Akkor… következő?

–Az én lennék– szólal meg a mellettem ülő lány.

–Eliznek hívnak, a típusom pedig az INFJ. Remélem, hamar egy hullámhosszra jutunk.

INFJ – a Védőügyvéd. Idealista, rendezett, éleslátó, könyörületes, gyengéd. Harmóniát és kooperációt keres, fontos neki az intellektuális serkentés.

Ezek szerint Eliz az én típusom introvertált párja… Bár nem érdemes kettőnk közti hasonlóságok után keresni; én biztos nem tűnök most ilyen magabiztosnak.

–Te jössz– zökkent ki Eliz a gondolatmenetemből.

Nem is tudom, mit mondjak.

–Nos, engem Iliánnak hívnak, ENFJ vagyok, és… bár még nem teljesen értem a helyzetet, megpróbálom kihozni a maximumot belőle.

Hát… ez lennék én: ENFJ – a Mentor. Figyelmes, lelkes, idealista, diplomatikus, felelősségteljes. Ügyesen kommunikál, fontosak neki az emberek közti kapcsolatok.

Látom, ahogy a többiek szótlanul levonnak néhány súlytalan következtetést, majd tekintetük továbbmegy a mellettem lévő srácra.

–…Mi? Máris én? Uh… na jó.

–Eh… a nevem Amin, egy ISTP vagyok… lehet nem vagyok jó sokmindenből, de bebizonyítom, hogy azokból tényleg az vagyok!

ISTP – a Virtuóz. Akció-orientált, logikus, analitikus, spontán, független. Szereti az akciót, képes megérteni a mechanikus dolgok működését.

Amin gondolkozva azon, hogy részletesebben is kifejtse-e a specialitásait, lehajtja a fejét, teret engedve a következőnek – a copfos lánynak, akit legelőször hallottam megszólalni a mai napon.

–Na végre! Olyan lassúak vagytok.

–Senon vagyok, egy ENTP, és bármilyen dilemmát állítana ez a projekt elém, én mindet meg fogom tudni oldani!

ENTP – a Vitázó. Találékony, stratégikus, vállalkozó szellemű, firtató, sokoldalú. Szereti az új ötleteket és kihívásokat, fontos neki az inspiráció.

–Te jó ég. Az ENTP-k mindig ilyen hangosak?– intézi a csípős megjegyzést Lori Senon felé.

–Hehe, próbálkozok.– Senon szerencsére nem fogta fel sértésnek a kommentárt. Biztos már máshonnan is hallotta. –De most már átadom a szót.

–Huh, oké… egy pillanat…– az a személy van most soron, akinek legnagyobb szégyenemre nem tudom megállapítani a nemét.

–Az én nevem Ramiz. Egy ISFP. Ez a teszt már most érdekes, remélem, nem fog alábbhagyni a színvonal.

ISFP – a Kalandvágyó. Gyengéd, érzékeny, nevelő, segítőkész, rugalmas. Olyan személyes környezet elérésére törekszik, ami egyszerre gyönyörködtető és praktikus.

Ramiz körbenéz, és kérdő tekintetekkel találkozik. –Valami rosszat mondtam?

–Nem, egyáltalán nem az, csak…– Rolf zavartan elgondolkozik, mire Amin átveszi a szót, és felteszi a kérdést.

–Várj, te most fú vagy, vagy lány? Cs-Csak a miheztartás végett!...

–Ó, igen– Ramiz arcára széles mosoly ül ki. –Hálás lennék, hogyha egyik kategóriába sem sorolnátok be.

–Értem…– a számukra eddig gyakorlatban ismeretlen dolog folytán kialakul egy kis mozgolódás. –De mégis, biológiailag mi-

–Hálás. Lennék. Ha. Nem. Kategorizálnátok.– Ramiz mosolya töretlen marad, mikor megismétli lassabban és nyomatékosítva az előző mondatát – ettől még ijesztőbb lesz a helyzet.

–É- Értettem!– Amin mellettem ülő helyzetében hátrál meg. A mozgolódás elhal.

–Hm? Akkor én jövök?– a Ramiz mellett ülő fiú gondolkozva körbenéz. Mindenki hálás neki, amiért megtörte a kínos csendet.

–Persze, én már befejeztem.

– Matteónak hívnak, típusom az INTP. Kíváncsi vagyok, mekkora jelentőséggel bírhat majd ez a teszt a jövőben.

INTP – a Tudós. Értelmiségi, logikus, precíz, visszafogott, fantáziadús. Eredeti gondolkozó, aki szeret elmélkedni és kreatívan megoldani problémákat.

–Szerintem mást most nem igazán tudok mondani– zárja le Matteó a bemutatkozóját, és a sor továbbmegy a szemüveges srácra.

A fiú mosolyogva, de egy kicsit elveszettnek tűnten végignéz a társaságon.

–Szóval…

–Eliotnak hívnak, a típusom pedig az ENFP. Szeretek új és különböző embereket megismerni, ezért különösen örülök, hogy itt lehetek!

ENFP – a Kampányfőnök. Lelkes, kreatív, spontán, optimista, támogató. Értékeli az inspirációt, szeret új projektekbe kezdeni, látja a lehetőséget másokban.

Eliot kíváncsisága és optimizmusa szinte kézzelfogható – az a fajta, amelyik elnyomja az összes egyéb felmerülő kétséget.

–Végre én is sorra kerülök– nyugtázza mosolyogva a következő lány; aki az elején felvetette ezt a bemutatkozósdit.

–Maida vagyok, ESFJ. Elég sokszínűnek tűnik a csapat, de biztos vagyok benne, hogy meg fogjuk találni a közös hangot.

ESFJ – a Konzul. Barátságos, társasági, megbízható, lelkiismeretes, rendezett. Törekszik másoknak segíteni és a kedvükben járni, szeret aktívnak és eredményesnek lenni.

Nyitott és barátságos lánynak tűnik. Biztos ő lesz majd a beszélgetések középpontjában.

Ekkor a tekintetünk az utolsó emberre esik: a komoly srácra, aki már az elején kritikus kérdésekkel bombázta A Szerződtetőt.

–Végre ennek is vége lesz.

–A nevem Marsall. ENTJ. Csak hogy tudjátok: mindent meg fogok tenni azért, hogy sikerrel zárjam a tesztet.

ENTJ – a Parancsnok. Stratégikus, hatékony, társasági, ambiciózus, független. Eredményes vezető, és nagy hatósugarú tervező.

…Igen, változatlanul szigorú a kisugárzása. Elég sztereotipikus ENTJ-nek tűnik első látásra.

A bemutatkozások után újból egy néma elmélkedésnek tűnő tanácstalan és kínos csend jön.

–Nos, már legalább tudjuk egymás nevét és személyiségtípusát, és… van valakinek valami ötlete, hogy mit kéne csinálnunk?

–Nagyon úgy tűnik, hogy ez már a szimuláció része– szólal fel Eliz. –Hiszen adva van a teszt helyszíne, valamint a magát Szerződtetőnek hívó férfi és az e-mail is azt mondta, hogy a teszt a köztünk lévő interakciókat vizsgálja. Amit most is folyamatosan hajtunk végre.

–Hé, nekem van egy öletem! Ha itt kéne ezek szerint a továbbiakban tevékenykednünk, miért nem vizsgáljuk meg, hol is vagyunk?

–Jó ötlet. Szóródjunk akkor szét és térképezzük fel a terepet, aztán majd megint jöjjünk ide vissza és osszuk meg a tapasztalatainkat!

–Oké, csináljuk! Mindenki benne van?

–Nem látok nagy tiltakozást.

–Várjunk csak, nem lesz rá idő-

–Remek, akkor oszolhatunk.

Ezzel egyenként elhagyjuk a Pantheonnak nevezett helyet és mindenki megindul más-más irányba. Nem tudom, hogy így hogyan fognak majd tudni interakciókat vizsgálni…

Én is elindulok, azonban abban a pillanatban, mikor a Pantheonba vezető lépcső aljába érek, megszólal a hangosbemondó.

–Rendben van, eddig jól haladunk! Viszont most ne nagyon menjetek messzire; tudjátok, fél kilenckor gyülekező, ami mindössze fél óra múlva itt is lesz. Nem szeretném, ha késnétek, ezért igazából csak egy célirányt ajánlanék: a Pantheontól jobbra lévő épület az Atrium – ott találtok ételt! Azt javaslom, egyetek most, mert utána nem tudom, mennyi időtök vagy kedvetek lesz hozzá… Nos, fél óra, Pantheon! Vétel!

Hát ennyit a terület feltérképezéséről.

–Hm…– egy hangot hallok a hátam mögül. Megfordulok, és Rolffal és Lionellel találom magam szemben. –Mit érthetett azalatt, hogy „nem lesz kedvünk enni”?

–Tudod, milyenek a lányok. Jópáran már 6 után nem hajlandóak enni, nemhogy 9 után.

–… Ja, igazad lehet…

Így végül mindenki átmegy az Atriumba. Hatalmas mennyiségű és fajtájú étellel találjuk magunkat szemben. A kaja mondjuk szerencsére nem ókori stílusú.

–Te jó ég. Ez a mennyország. Ez a mennyország, ugye?– Sion úgy veti magát a húsokkal megrakott asztalra, mintha egy hétig nem evett volna.

–Húslevestől kezdve pizzákig… minden van. Ez hihetetlen.

–De minek ennyi? Mármint, ez csak egy szimuláció…

–Most az tökmindegy! Van kaja, jó sok, az a lényeg!

Miután végzünk az evéssel (utánunk annyi kaja marad meg, mintha nem is jártunk volna ott), visszamegyünk a Pantheonba. A plafonra felvetített égbolt már el is kezdett sötétedni. Mire megérkezünk, A Szerződtető ott áll a körpad közepén egy többszörösen letakart kerekes asztallal.

–Na végre! De megvárakoztattatok!

–Jó, jó, bőség zavara volt.

–Na mindegy, most már üljetek le!

Mikor leülünk, A Szerződtető felfedi az egyik kupacot – egy adag kulcsot.

–Nos, mint ahogy észrevehettétek, ez a teszt nem csak egy negyedórás kérdőív lesz. Egy kis időtartamot fel fog ölelni, így természetesen full panziós ellátást biztosítunk a szimuláció ideje alatt mindenkinek! Hát nem nagyszerű?

–Ezek a kulcsok a szobáitok ajtaját nyitják. Természetesen mindenkinek külön szobája lesz. Tehát-

–Várjunk csak! Én nem emlékszem, hogy beleegyeztem volna egy ekkora időtartamot lefedő szimulációba! Vagy legalább is, egy ittalvósba nem!

–Nyugalom, öhm…–A Szerződtető egy összehajtott lapot vesz elő a zsebéből. –Lori! Csak lazán! Mondom, teljes ellátás, semmi gond nem lesz. A többi már csak rajtatok fog múlni!

–D-De akkor is! Mi van a szüleinkkel, meg ilyenek? Jeleznek nekik legalább, vagy mi?

–Én nem aggódnék a szülők miatt…– mosolyodik el A Szerződtető.

Már megint ezek a kétértelmű elszólások. Lehet, hogy ezt is ignorálni kéne most. Mégis valamiért egyre inkább nyugtalanítanak az ilyenfajta rejtett utalgatások.

–Minden kulcstartón van egy szám – ez lesz a következőkben a szobaszámotok és a saját sorszámotok egyben! Ki is osztanám őket most.

A Szerződtető sorban kihívja típus szerint az általában értelmetlenül toporgó embereket. Én 15.-ként kerülök sorra; utánam már csak Marsall marad. Miután a kulcsokat is megkapjuk, A Szerződtető összecsapja a tenyerét.

–Azt hiszem, meg is volnánk. Szobák, kaja… ébresztő mindig egy reggel fél 7-es hangosbemondó lesz, ugyanez a takarodó este fél 11-kor, valamint egy jelzésértékű délben. A szimuláció menete is már oké. Egyéb felmerült kérdés?

–…Nem tudom– szólal fel bizonytalanul Eliot. –Valami nem hagy nyugodni… Csak nekem nem stimmel ez az egész?

Senki sem válaszol. A Szerződtető bizonyára bővebb kifejtésre vár, mi pedig pont annyira el vagyunk veszve, mint ő. ’Szimuláció, ami hosszabb ideig is eltarthat’, eddig oké, de…

–Még mindig nem világos ennek a célja. Miért vizsgálják azt, amit? Mit fognak kezdeni az eredménnyel?

–Remek kérdések záporoznak– bólogat A Szerződtető. –Mivel én is csak egy alkalmazott vagyok, valószínűleg nem tudok mindent átfogó választ adni. Azonban talán pár dolgot elmondhatok.

–A különböző személyiségek befolyásolhatóságát és saját ügyeik melletti kitartását kívánjuk felmérni.

–Várjunk. Ez nem mond ellent az alapkoncepciónak, miszerint a saját akaratunkból történő egymással való interakcióinkat figyelik meg?– intézi Kandid a csavaros kérdést a férfihoz.

–Szabad akarat és befolyásolhatóság. A kettő nem feltétlenül üti egymást. Ezt majd idővel ti is látni fogjátok.

–Argh, elegem van!– kel ki magából Ramiz. –Mik ezek a kétértelmű szövegek?! Más érák vagy mi a rák, manipulálás vagy szabad akarat; most melyik?! Még azt sem képes elmondani nekünk, hogy mennyi ideig fog tartani ez a teszt…

–Ó, ahhoz éppen tudok mondani egy-két hozzávetőleges adatot.

–Fenomenális. És ezt meg is tenné?

–Hát hogyne! Hadd számoljak… hm… a felvezetővel együtt a minimális időtartam nagyjából 2-3 év.

–…Nem szeretnék kötekedni, de véletlenül évet mondott hét helyett…

–Nem-nem, jól mondtam. 2-3 év.

Olyan, mintha valami filmben lennénk. Sosem gondoltam volna, hogy ez a geg, amikor mindenki hirtelen elhallgat a döbbenettől és megfagy a levegő, a valóságban is megtörténhet.

Ezt a döbbent csendet Marsall hangja töri meg.

–Ne szórakozzon velem.

–Ugyan már, eszemben sincs; főleg nem veled! Teljesen komolyan beszélek.

–…Haha…– Senon zavartan felnevet. –Akkor mondjuk… szeretném visszavonni a jelentkezésemet…

–Ez sajnos nem lehetséges. Meg különben is– A Szerződtető széttárja a karjait, –be vagytok zárva ide! Nem tudtok elmenni az engedélyünk nélkül!

–ÁÁÁÁÁ!– Berill felsikolt. –Csa… Csapdába estünk?!

–E-Ezt nem teheti!– áll fel Lori remegő térdekkel. –Ez nem volt leírva sehol!

–Hát igen… a béna filmfordulatok miatt ma már senki nem dől be annak, hogy „pedig benne volt az apró betűs részben”… Ezért nem is próbálkoztunk vele.

–… Ez lehetetlen…– motyogja Rolf reményvesztetten.

–Tényleg… Tényleg nincs kiút?!

–Ó, azt egy szóval nem mondtam, hogy nincs kiút.

–… Mi?

–Igen. Természetesen bárki kijuthat, ha tesz érte.

–Ha tesz érte, mi?– Kandid mosolyogva előredől ülőhelyzetében. –És mit kéne tenni?

–Öljetek meg valakit!

Kandid arcán megfagy a mosoly. Néhány elfojtott sikoltás hallatszódik a kör különböző pontjaiból.

–Na, annyira azért nem kell megijedni. Tényleg csak annyi lenne, hogy végeztek valakivel, úgy, hogy ne derüljön ki, hogy ti voltatok, és kint is lesztek!

–Már értem!– ugrik fel könnyeden Sion. –Ez is a szimuláció része! Fú, ember, egész jól ránk ijesztett…

Ekkor egy második lepel hullik le az asztalról. A Szerződtető felkap egy tárgyat és ívesen Sion lába elé dobja.

Egy katonai kés.

Sion elképedve hátrébb lép. Ezt… tényleg komolyan gondolják?

Egy hang viszont erőteljesen felszólal.

–Kizárt, hogy bárki gyilkolna ezért.

–Mármint miért?

–Hát azért, hogy kijusson! Simán elleszünk majd itt, miközben közösen kitalálunk valamit!

–Ajjaj, nem felejtettél el valamit?

–Mit?

–Talán a tesztet legjobban teljesítő nyertest.

–...!

–Nem csak azért lesz indokolt döntés valakitől, hogy öl, mert akkor kijut, hanem mert akkor még az Álma is valóra válik!

Eliot elhallgat. Mindenki elhallgat. Most jobban megvizsgáljuk az asztalt. Kések, ütők, mindenféle fegyvernek használható tárgyak – minimum egy tucat veszélyes tárgy.

–Használjátok őket egészséggel!– A Szerződtető átpakolja a fegyvereket a márványasztalra.

–Most már érthetitek az egész szimulációt. Melyik típus a legkompetensebb? Melyik veti alá magát könnyebben mások akaratának? Melyik a legsikeresebb? Ez is nemsokára kiderül! Akkor, a viszontlátásra!– A Szerződtető kitolja az üres asztalt a körből és megindul vele kifelé. –Fél 11-kor jelzem a takarodót! Ja tényleg, félreértés ne essék, a takarodó is csak jelzés értékű: nyugodtan kimászkálhattok az éjszaka közepén áldozatokra vadászni!– ezzel végleg otthagy minket.

Senki nem szólal meg. Csak már szinte paranoiásan végignézünk egymáson. Eluralkodik rajtunk a bizonytalanság.

–Ez… Ez úgysem fog megvalósulni…

–Pontosan! Közülünk senki nem tart többre egy álmot egy ember életénél, nem igaz?

–„Közülünk”? Miről beszélsz?– a határozott hang tűszúrásként fúr az oldalainkba. –Nem piszkálódásból mondom, de nem mintha bárki is ismerné a másikat.

Noa most szólal meg először a bemutatkozása óta, de még ez is elég ahhoz, hogy elsötétítse a pillanatra felcsillanó reményeinket. Néhányan kérdően, mások megadóan vagy éppen vitatkozásra készen néznek rá.

–Nem ismerjük a másik történetét és célját – így nem lehet semmiféle következtetést levonni. És ezt ti is érzitek.– Noa megfordul és megindul a kijárat felé. –Azt ajánlom, szokjátok az itteni életet, vagy ha ez nem megy, zárjátok be kulcsra az ajtótokat éjszakára.

Szótlanul nézzük, ahogy a lány elhagyja a Pantheont, majd Rolf és Ramiz bátortalanul követi a példáját.

–Igaza van valahol… nem vagyok biztos benne… ha megbocsátotok.

–…Ezt még nekem is át kell gondolnom.

Akik ottmaradunk, egy ideig még nem szólunk semmit. Berill és Amin a földre roskadnak. Ám ekkor:

–Tudjátok mit? Az lesz a legjobb, ha erre most mindannyian alszunk egyet, aztán holnap majd megbeszéljük, hogy mi legyen. Ez így mindenkinek megfelel?– Eliz lassan és megértően körbenéz.

–Igen, azt hiszem…

–…De mégis-

–Nem kell aggódni. Semmi baj nem lesz. Holnap biztos ki tudunk valamit találni.– Eliz biztatóan mosolyog. –Hiszen ez csak egy teszt. Az a feladat, hogy legyűrjük az elénk gördülő akadályokat, nem? És ha egy csapatként dolgozunk, ez sikerülni is fog.

–Akkor most… csak hagyjuk?

–Még nem tudunk jobbat tenni. De nemsokára az az idő is eljön.

–U-uuu…– Berill szipogva feláll. –Igazad lehet, Eliz…

–Pontosan!– lép előre Senon, egy kis bizonytalansággal a hangjában. –Menni fog ez!

–Akkor holnap– nyugtázza Matteó egy bátortalan mosollyal.

Mindenki elhagyja a Pantheont és a szálláshelyre megy. A szobák egy egyszintes kőépületben vannak egymás mellett. Az egésznek ókori hatása lenne, ha nem rontanák el az összképet a modern ajtók, amiken rajta vannak a számaink is.

Kinyitom a 15-ös számú ajtót. A szoba nem olyan tágas, de minden szükséges benne van. Egy ágy; egy kisebb szekrény, bár úgysincs nagyon mit belepakolni; egy közepes méretű ablak – ezek is a modern fajtából.

Olyan fáradt vagyok, mintha egész nap hegyet másztam volna. Pedig csak… ’egy tesztre’ jöttem. Úgy döntök, hogy bármennyi is az idő most, nem fogom megvárni az esti hangosbemondót; inkább lefekszem aludni, akkor legalább még kipihentebb lehetek holnapra. Fogadni mernék, hogy a többiek is így tesznek. Ledőlök az ágyra, de természetesen nem jön álom a szememre. Tehetetlenül fekszem a plafonra bámulva ki tudja mennyi ideig, majd félálomba kerülök. Mintha meghallanék kintről egy hangos, de elmosódott beszédet; nem értem, mit mond. Biztos ez volt a takarodó.

Hirtelen belémcsap egy gondolat az egyik társam hangján. Az ágy az ajtó felé van fordítva, ezért csak felemelem a fejem és éppenhogy még magamnak is hallhatóan nyugtázom:

–Kulcsra van zárva…

Ekkor éber álomba merülök.

*

prológus – genezis: vége

túlélők száma: 16