1. Éra, 1. Rész - Indítás

Ssszóval, itt a fashionably late folytatás.
FYI: Az érák két részre lesznek osztva, egy eléggé kimaradhatatlan felezőpont mentén. *wink wonk* A részeken belül pedig a különböző stílusú történéseket is különvettem (pl. "Indítás"= éra felfedezése, belerázódás stb.), így kis dózisban fogom adagolni őket.
Nos, jó szórakozást, remélem, tetszik~

–A Nevem Ilián.

–18 vagyok, középiskolás.

–ENFJ a típusom.

–…

–…Mi? Hol van mindenki? Hol… Hol vannak az álmaim?

–Valaki, kérem, az… az Álmaim…

–[Halottak.]

–…!

–[Vesztettetek.]

–Nem, még nem-

–[Te csak kövesd az Álmaid. Pont úgy, mint a többiek.]

–[Hiszen minden mást elvesztettél. Pont úgy, mint a többiek.]

–Jó reggelt, fiúk-lányok, verőfényes szép napot mindenkinek az Örök Álmok Világában! Reggel hét óra. Aranyozzon be minket a felkelő nap sugara! Vétel!

…

Máris reggel van. Nem érzem úgy, hogy bármit is aludtam volna. De ez normális, elvégre-

„Csak annyi lenne, hogy végeztek valakivel, úgy, hogy ne derüljön ki, hogy ti voltatok, és kint is lesztek!”

Még mindig… az elmém egy része ahhoz akar kapaszkodni, hogy ez az egész nem is történt meg, és csak álmodtam. Mindenesetre, ahhoz kell magamat tartanom, amivel egyetért az elmém nagy része; ami jelenleg az, hogy Eliz javaslatára tegnap beleegyeztünk, hogy reggel összegyűlünk és megbeszéljük, mitévők legyünk.

De ez nem megy ilyen könnyen. Ennyi nem elég ahhoz, hogy feltápászkodjak és kimenjek a szobából. Még valamennyit fekszek az ágyamon a semmibe meredve, majd kopogást hallok.

Összeszedem minden erőmet. –Egy pillanat!

Felkelek és az ajtóhoz megyek, de megtorpanok előtte. Most jut az eszembe, hogy tegnap elalvás előtt kulcsra zártam. Biztos csak én csináltam ezt, ráadásul, ha most kinyitom, valószínűleg a kint álló személy is hallja majd a kattanást. Szuper, én leszek elkönyvelve a leggyávább játékosnak.

…Játékosnak? Ezt gondoltam volna? Mármint, alanynak. Mindenesetre, égő arccal ajtót nyitok a jövevénynek.

–Reggelt, Ilián!– kiált rám a küszöb túloldaláról Sion egy széles mosollyal. Vagy nem hallotta a kattanást, vagy ignorálta. Vagy… csak én csinálok nagy ügyet belőle. Végül is, bármelyik jó.

–Jó reggelt, Sion– legjobb tudásom szerint viszonozom a mosolyt.

–Hú, de örülök, hogy itt talállak! Néhányan már le is léptek a szobájukból… Mindenesetre! Menj az Atriumba, ott gyülekezünk, tudod, a tegnap megbeszéltek szerint!

–Oké, persze. Segítsek a többiekkel?

–Á, hagyd csak. A szobákkal mindjárt végzek, már csak Marsall van hátra. Aztán az eltűntek után megyek, majd én is érkezek!

–Hát rendben.– Akkor Atrium; az az étkező volt. Egy kis idővel Sion tájékoztatója után én is kimegyek a szobámból.

Az én ajtómmal együtt nyílik a mellette lévő, 14-es számú.

–Jó reggelt, Maida.

Maida, aki ezek szerint éppen elbambult, megrezzen a hangomra és felém fordul. –Á-! Bocsánat, egy kicsit megijedtem…– nevetgél zavartan. –…Jó reggelt. Sion most mindenkit összehív, ugye?

–Ezek szerint. Mondjuk szerintem ő csak a küldönc, azt mondta, hogy majd becsatlakozik ő is.

–Értem…

Elindulunk az Atrium felé. Egy ideig semmit sem szólunk egymáshoz.

–Tudtál bármennyit is aludni?– kérdezi fáradtan, de óvatosan.

–Valami éber alvásnak nevezném, mintha végig félálomban lettem volna. Te?

–Őszintén, semennyit. Nem jött álom a szememre attól, amit tegnap mondott az a férfi… De ez csak én vagyok.

–Ugyan már, mindenki teljesen ki van készülve. Bárkit aggasztana, ha ilyet mondanának neki.

–…Amin?

–Mi?

–Nézd, ott jön Amin!

Maida egy hozzánk közeli épület felé mutat, ami mögül éppen előtűnik a srác.

–Jó reggelt, Amin.

–Maida és… Ilián, ugye?– Amin ránk pillant, majd gondterhelten továbbsiklik a tekintete. –Találtatok valamit?

–Mivel kapcsolatban?

–Természetesen kijárattal kapcsolatban?  Na, valami ötlet?

–Még nem kezdtünk keresni… De most nem az Atriumba kéne úgyis mennünk?

–Igen?

–Nem kopogott be hozzád Sion?

–Hát… elég korán fent voltam már, nem sokáig tartózkodtam a szobámban…

–Kora reggel óta kijáratot keresel?

–Mégis mi mást csinálhatnánk, ember?! Itt más nem segíthet, csak egy kurva kijárat!– Amin kétségbeesetten fogja a fejét. –Csak a terület falaiba belelógnak az épületek falai, ezért nem olyan könnyű odaférni a határokhoz…

–…Mindenesetre szerintem menjünk most az Atriumba. Majd ott megbeszéljük, mit csináljunk– mondja Maida ugyanolyan elveszetten.

–Uhhh… rendben.

*

Mikor megérkezünk az Atriumba, már sokan ott vannak.

–Még hárman megérkeztek!– közli hangosan ránk nézve Rolf. –Már lassan elkezdhetnénk, nem?

–Hmm… 12-en vagyunk, ki nincs itt?

Lionel kérdésével egy időben nyílik ismét az ajtó a hátunk mögött és lép be Marsall. Végignéz a társaságon, majd a fal mellé áll.

– Már 13-an…– jegyzi meg halkan az időközben Maida mellé keveredett Berill.

Néma feszültség jelenik meg a helyiségben. A belső tér nyomása sokkal nagyobb lett a légkörinél. A márványpadló besüpped a lábam alatt.

Egy pillanat múlva belém hasít a feszültség oka.

Mi van, ha… valaki már…

–Megjöttünk, megjöttünk!– A kivágódó ajtó felé fordul mindenki. Az ajtón Sion fut be, majd utána egy kicsit lemaradva érkezik Ramiz és Senon. A nyomás kiegyenlítődik. –Nos? Mind megvagyunk?

–Most már igen– lép előre Eliz. Egyértelmű volt, hogy ő hívott össze minket.

–Huh, hála az égnek! Remélem, semmiről sem maradtunk le.

–Ne aggódj, még nem kezdtük el– világosítja fel Siont Lori enyhén cinikus hangvétellel. –Ellenben azt megkérdezném, Ramiz és Senon, hogy hol voltatok eddig annak ellenére, amit tegnap megbeszéltünk?

–Hé, én akkor nem voltam ott, amikor ezt megbeszéltétek!– válaszol védekezően Ramiz.

–Ez nem a mi gondunk– szól oda unottan Marsall.

–Most komolyan számoljunk be?! Hmpf, rendben… Benéztünk Senonnal a Pantheonba.

–Mi? De miért?

–Hogy megnézzük… hogy a tegnapi dolog, a fegyverekkel meg minden… tényleg megtörtént-e, nem csak valami hallucináció volt– Senon idegesen topogott a lábával.

–Hát ez nagyszerű– Marsall a tér közepére sétál, majd szembenéz Ramizékkal. –Kizárt, hogy üres kézzel akartatok távozni.

–…Mi?

–Hogy érted ezt?

–Ó, kérlek. Korán reggel elmentek titokban a fegyverraktárhoz, és azt akarjátok elhitetni, hogy semmit sem emeltetek el későbbre?

–Ezt nem hiszem el. Kinek képzeled te magadat?

–Egy potenciális áldozatnak, ha fegyver van nálad.

–Nincs fegyver nálam, nem érted?!

–Jó, jó, ennyi elég is– lép közéjük Eliz. –Senon, vett el Ramiz bármiféle fegyvert?

–Mi? Hát nem…

–Értem. Ramiz, vett el Senon bármiféle fegyvert?

–Nem! Nem hoztunk el semmit!

–Semmi tétje nincs egymást fedezni, és ők is veszélyben vannak, ha valakinél lenne fegyver. Ez elég bizonyíték?

–Úgy tűnik– lép félre Marsall a hamis vádaskodás iránti megbánás semmiféle jelét nem mutatva. Ramiz dühösen nézi a padlót, Senon pedig zavartan néz körbe.

–Szóval, mi a terv mára?– kérdezi tenyerét a lehető legvisszafogottabban összecsapva Eliot.

–Igazából azt gondoltam, most kéne szétszéledni és körbenézni a környéken.

–Ó, kijáratért? Végre!

–Mmm… nem éppen kijáratra gondoltam, hanem elsősorban az éra részeire. Tudjátok, több épület is van – néhány szimpla lakóház, de köztük vannak nagyobbak is, amik mindenképpen ellátnak valami funkciót.

–Nekem oké, amíg nem kell azokat a random ismertetőket elolvasni– von vállat Lionel.

–Hehe, nem hiszem, hogy ez most prioritás lenne…– ereszt meg egy egyértelmű mosolyt talán először Berill.

–Remek! Induljunk!

*

 Miután elhagyjuk az Atriumot, mindenki szétszéled. Én is körbenézek, majd egy kis gondolkodás után úgy döntök, hogy jobb, ha még egyszer lecsekkolom a Pantheont. A hely nem változott semmit tegnap óta. Ugyanaz a C alakban lévő kőpad, középen a magasabb asztallal – rajta a tömérdek tompa és hegyes fegyverekkel. Megnyugodva nézek végig a kupacon: nincs lőfegyver köztük, a hosszúíjat leszámítva, amit úgysem tudna senki sem használni. Persze, nem használná senki, még ha tudná, akkor sem! Csak… megnyugtató.

Matteó, aki szintén az asztalt vizsgálja, félretol néhány fegyvert és érdeklődve nézi a helyüket.

–Mi az?

–Ezt látnod kell.

–Találtál valamit?– Matteó mellé lépve meglátom a csodálkozás forrását. –Egy… térkép?

–Nevezzük inkább tervrajznak. Nézd, az összes méretesebb terület meg van nevezve: itt vagyunk mi, a Pantheonban– magyarázza Matteó az ujjával mutogatva. –Tőlünk balra az Atrium, jobbra pedig a szálláshely. Az Atriumtól kicsit távolabb van egy nyíltabb tér kisebb épületekkel – ez a terület Agora-ként van megnevezve, mint az ókori piac. Tőle nem messze van egy Főistenek Temploma nevezetű épület, bizonyára az, aminek gondoljuk. Ó, és itt egy Fürdő, a szállással szemben.

–Hm… és a többi? A kisebb téglalapok?

–Azok valószínűleg csak egységes lakóházak, amikben jóformán semmi sincs. Tegnap csak úgy benéztem az egyikbe, és a tartóoszlopokon kívül semmi.

–Olyan zsúfolt az egész éra és mégis olyan üres…

–Na igen. Beletelhet egy időbe a tényleges feltérképezésünk.

Gondolkozva körbenézek, miután kilépek A Szerződtető szerinti „közösségi helyünkből”, és rövid mérlegelés után az Agora felé veszem az irányt. A néhány háztömbnyi úton Lori jön velem szembe, az úticélom felől.

–Ah, te jó ég, mi az a hely?!

–Melyik hely?

–Nos, most jövök egy ilyen tágasabb területről. Lepukkant fabódék állnak szétszórtan és tudod, mi volt az egyik a leírása szerint?

–…

–„Anitque Souvie Shop.” Tele… amforákkal. Tudod, amibe a búzát szokták rakni!

–Hát… tudod, talán csak piactérhez hűvé akarták tenni a helyet, ha már Agora.

–Mi? Honnan veszed, hogy az Agora?

–Ja, most talált Matteó a Pantheonban a fegyverek alatti asztal felületén egy tervrajzot, ott van az a terület úgy feltüntetve.

–Ó, hát nem is tudtam, hogy van olyan tervrajz! Istenem, miért kell rápakolni?– Ezzel Lori a Pantheon felé veszi az irányt. Elég hirtelen haragú lány.

Mikor elérek az Agorához, akkor látom igazán, mit értett Lori „lepukkant” alatt. A fabódék oldalait jóindulattal sem lehetne egyenesnek mondani, attól félek, olyan instabil némelyik, hogy ha ránézek, már attól össze fognak esni. Szerencsére, úgy látom, hogy a viszonylag jobb állapotúak vannak jelenleg használatban, mint például az „Antique Souvie Shop”. Benézek, és rengeteg kerámia tárggyal találom szembe magam. A földön amforák sorakoznak, a polcokon kancsók és még jónéhány korabeli használati tárgy. Annyira tele van a bolt, hogyha valaki eléggé próbálkozik, el is tudna veszni ezen a három négyzetméteren.

Kilépek a bódéból és a szomszédosból máris kiszólnak hozzám.

–Hé, Ilián!– Maida az; integet, hogy menjek oda.

–Találtunk egy házikót, amiben valami használható is van– a bódéban Berill kíváncsian fürkészi a polcokon lévő gyógy- és teafüveket, illóolajokat és füstölőket.

–Azta, mintha az egész ókor összegyűlne egy kisboltban.

–De van tea!– Maida izgatottan odalép az egyik polchoz és sorban rakosgatja le a különböző tasakokat. –Nem akarunk vinni néhányat?

–Így legalább lesz valami, amit a táskáinkon kívül betehetünk a szekrényekbe.

–Na igen. Amúgy a szomszédos bódéban rengeteg kancsó van, tudunk vinni azokból is a teáknak.

–Ez tökéletes!– Maida felkapott néhány csomag teát és átfutott a másik bódéba.

–Hé, várjunk csak…– Berill zavartan néz körbe. –El lehet egyáltalán ezeket vinni?

Még mielőtt bármelyikünk is reagálhatott volna rá, megszólalt az Agora közepén lévő (és bizonyára az összes másik) hangszóró: –Csak nyugodtan, fiúk-lányok, aki kapja, marja! Az egész éra rendelkezésetekre áll, így nem csak az Atriumra, vagy, heh, a Patheonra igaz, hogy bárhonnan elvihettek bármit! Csak az épületeket ne rongáljuk, kérlek. Vétel!– Egyértelmű, hogy ezt az üzenetet nekünk hármunknak szánta, de legalább ezzel kapcsolatban is minden tisztázódott.

Egy kisebb zsákkal távozok az Agorából. Nem sokra onnan a Főistenek Temploma van – már a piactérről lehetett látni az épület tetejét. Belépek és minden, amit eddig a monumentalizmusról gondoltam, eltörpült. Öt méteres istenszobrok voltak, mindenféle kultúrából – a görög főistenek mellett voltak teljesen máshogy kinézőek, akik valószínűleg más népeknél szerepeltek.

–Miért?! Miért kellenek ilyen bazi nagy szobrok?– A templom közepén Amin éppen idegösszeomlást kap egy Odin-szobor előtt.

–Azta, ez gyönyörű!– lép be mögöttem ámuldozva Ramiz. Na, legalább valaki értékeli a szervezők erőfeszítéseit.

–Hát, itt úgy tűnik, nincs semmi fontos– megfordulok, és elhagyni készülöm a helyiséget, mikor valaki hozzámszól az egyik szobor mellől.

–Az nem olyan biztos.

–Mi?– Meglepve visszafordulok. –Noa? Uh, mióta vagy itt?

–Végig itt voltam.

–Ó… és hogy érted azt, hogy nem biztos?

Noa szó nélkül a beltér eleje, az oltár felé biccent. Követem a tekintetét, majd az enyém is megállapodik egy magasabb ponton. –Egy óra!

–Eléggé úgy tűnik, hogy az érán belül az egyetlen.

–Ugh– nem tűnik olyan fairnek, hogy a legkevésbé használható helyiségben van az egyetlen óra. Nem igazán néztem konkrétan órák után, de azért remélem, hogy valahol csak találok még.

Már csak egy épület van, ahol még nem jártam – a Fürdő. Igen, tegnap este se kedvem, se energiám nem volt elmenni és egy ilyen helyet keresni. Mikor odaérek, azt látom, hogy Kandid, Senon és Lionel eléggé szemez az ajtókkal.

–Valami baj van?

–Hmmm…– Senon fogja az állát.

–Hmmm?

–Hmmmmm…

–Meh, nem tudjuk kinyitni– vakarja a fejét tanácstalanul Lionel.

–Tényleg?– Odalépek a fiú-jelzésű ajtóhoz és megpróbálom húzni, tolni – semmi. Be van zárva. Ekkor tűnik fel az ajtó kilincse melletti kontrollpanel-szerű szerkezet.

Kandid eltűnődve vizsgálja a fiú és lány ajtók melletti panelt, majd felegyenesedik. –Miért nem próbálunk segítséget keresni?

–Ha? Milyen segítséget?

–ELNÉZÉST– Kandid felkiabál a két ajtó felett lévő, felénk néző kamerának. –EL TUDNÁ VALAKI MONDANI, HOGY KELL KINYITNI EZEKET AZ AJTÓKAT?

–Állok rendelkezésetekre, fiúk-lányok!– A mögöttünk lévő hangosbemondó megszólal. –Na, a kontrollpaneleket legalább észrevettétek. Látjátok rajta azokat a kis négyzet alakú bemélyedéseket?

–Ahha.

–Szuper. Ha előkeresitek a kulcsotokat, a kulcstartótok vége hasonlóan kialakított; igen, azok a fémvégek érzékelők. Ha beillesztitek a megfelelő (azaz fiúk a fiúajtó melletti, lányok a lányajtó melletti) panel mélyedésébe, voilá – kinyílik az ajtó! Ha viszont… a másik ajtónál próbálkoztok… hát, az az ajtó nem fog kinyílni rá. Egy kamaszkorban járó csapatnál ez szükséges lépés. Vétel!

–Nos, ha ezt már tudjuk, kipróbáljuk?

–Igen!– Senon máris ott van a lányajtó előtt, előkapja a 12-es számú kulcsát, a kulcstartó végét odarakja a panelhez, majd az ajtó egy pittyenés után kinyitódik.

–Szerintem jobb, ha leellenőrizzük a fiúkét is– Kandid felém és Lionel felé fordul. –Én sajnos a szobámban hagytam a kulcsomat. Lionel?

–Huh, én… ööö… én is!– Lionel furán zavarba jön. –Ilián!

–Jó, jó, nekem itt van– a kulcsommal együtt odalépek az ajtóhoz, majd Senonhoz hasonló mozdulatsorokkal sikerül kinyitnom a fiúajtót is. Mindhárman belépünk és körbejárjuk a helyet, de semmi különöset nem találunk – legelöl vécék, majd jön egy medenceszerű fürdőrész, leghátul pedig zuhanyzók.

–Hé, van egy ötletem– Kandid mosolyogva körbenéz a fürdő körül. Mindketten ránézünk. –El kéne hozni ide a mosdókhoz Ramizt. Úgy megtudhatnánk, milyen nemű igazából.

–Pfft.

–Sok sikert, nem fogja hagyni, hogy lefüleld– nevet lemondóan Lionel.

–Csodálatos napunk van ma, fiúk-lányok! Déli tizenkét óra. A nap lassan fele eltelik, de ne lankadjon a tettrekészségünk! Vétel!– A Szerződtető most a fürdő területének az egyik sarokban lévő kamera felől hallatszott.

–Akkor ez volt a déli időjelző– Kandid megindul a kijárat felé. –Na, megyünk lassan vissza az Atriumba?

–Tényleg, valószínűleg lesz egy kis megbeszélés.

És újra összegyűltünk. Beszámolt mindenki mindenről, amit látott. A tervrajzról, a bódékról, az óráról, a kontrollpanelről. És teljesen feloldódott a társaság: viccelődtünk, ismerkedtünk. Azaz, elméletileg feloldódott.

Gyakorlatilag? Bármiféle kijáratnak nincs se híre, se hamva. Egy lakóház áll annak a kapunak a helyén, ahol bejöttünk; nem tudjuk, mikor és hogyan került oda. De én nem aggódok. Nincs okom rá. 16 ember, bezárva egy ismert cég központjába. Napok kérdése, és ránk találnak. A szüleim tudják, hogy nem mennék el csak úgy szó nélkül otthonról. Amíg meg nem menekülünk, addig sem lesz gond. Van étel, víz, levegő – rendes életkörülmények, rendes társakkal. Nem sok idő kell, és lefogadom, hogy teljes bizalom és együttműködés fog létrejönni a csapat között! Addig is, élvezzük a gondtalanságot.